Fekete a nyárban

Egyáltalán nem illik a nyárhoz ez a fekete, de annyira nem volt kedvem semmilyen színhez, hogy végül erre esett a választás, és végre felavattam a díszítő csíkjaimból is egyet, meg először használtam az Essence pelyhesnek nevezett lakkját, amit csak azért vettem meg, mert mindenki el volt tőle elájulva, de aztán rájöttem, hogy nekem nem tetszik.









  • RSS

Rózsaszín köves köröm színátmenettel

Mostanában nagyon rá vagyok kattanva a színátmenetes díszítésre.:) Kétféle rózsaszínt használtam, egy enyhén csillámos világos lakkot, és körömmatricát is tettem rá, hogy ne legyen túl üres.






  • RSS

Kék-zöld virágos, színátmenetes köröm

A szivacs mellett pontozót és narancsfapálcikát használtam a virághoz, ami kapott egy követ is a közepére.







  • RSS

Csúnya nyomdás fehér-rózsaszín köröm

Eljött az a pont, hogy nem vagyok hajlandó tovább próbálkozni a körömnyomdával. Valami förtelmes lett ez is, egyedül az első kép tűrhető, mert azon elég messziről látszik.:D Ráadásul egy helyen ügyesen bele is nyúltam. Nem is tudom, miért mutatom meg... Ja, és persze csak a fotó erejéig viseltem.







  • RSS

Syoss Volume Lift dús hatás sampon - teszt


Nem fogok sok szót pazarolni rá, a lényeg, hogy nem jött be ez a sampon, az illatán kívül semmi sem tetszik benne. Sajnos én is azt tapasztaltam, hogy az egyébként selymes hajamat kissé durvává tette (a "nagyont" nem vártam meg). A hirtelen fellángolás után arra jutottam, hogy ha a Biodermában, amit most használok, elfér a szilikon, akkor elleszek vele továbbra is. Samponon meg balzsamon kívül egyébként semmi ápoló csodaszert nem kenek a hajamra, ha látom, hogy már kicsit törött a vége, az egészségügyi vágás is megoldja a problémát. Dúsító hatása egyébként tényleg van, de nem érzem olyan erősnek pl. a Biodermához viszonyíva. Szóval biztos nem erre a márkára fogok váltani a jövőben.





  • RSS

Rózsaszín pöttyös köröm

Ez most ilyen kis egyszerű lett.


Használt lakkok:

Avon - Revitalizáló alapozólakk
Essence colour&go quick drying nail polish - 08 ultimate pink
Moyra - 03
Lovely Color Mania - 16


  • RSS

Alterra fekete áfonya & vanília tusfürdő - teszt

A szilikonmentes csapatból ez tűnt a "legártalmatlanabbnak", hiszen csak egy tusfürdő. Bár az is könnyedén okozhat bőrirritációt, szerencsére semmi ilyesmi nem történt. Ami azt illeti, én nagyon megszerettem, sorolom is, hogy miért.


Az illata. Valami mennyei! A vanília alapból nem lehet rossz, és az áfonya mellé... hú, nagyon tetszik! Ha a Rossmannban jártok, szippantsatok bele. Viszont lemosás után eltűnik, nem illatozik tőle a bőr.
Ilyen zselés állaga van, úgyhogy arra számítottam, hogy szárítani fogja a bőröm, ám ez nem történt meg, sőt. Napokig egyáltalán nem is éreztem száraznak a bőröm, és testápolót sem használtam (utána is főként azért, mert már hiányzott:D, nem azért mert különösebben szükség lett volna rá).
A legszembetűnőbb különbség pedig, hogy míg más tusfürdők "csúszós bevonatot" képeznek, olyan, mintha nem is lehetne teljesen lemosni (tulajdonképpen nem is, mivel a vékony filmréteg ottmarad, ez a szilikon lényege, vagyis amiért rossz dolog), addig a szilikonmentes, mintha csak hagyományos szappan lenne, amint víz éri, már mosódik is le a bőrről. Egészen üdítő érzés egyébként, valószínűleg előismeret nélkül is észrevettem volna, hogy nincs "lezárva a bőröm". 


Nem tudom, más Alterra tusfürdők milyenek, de kíváncsi vagyok, úgyhogy mindenképp be fogok szerezni másfajtát is, mert ahogy nézegettem, vannak még amiktől szintén ujjonganak a szaglószervek.:)

  • RSS

Ebay - karóra, füli és körömdíszítő csíkok


Régóta nem hordtam karórát, teljesen átszoktam a gyűrűórákra, de most kedvem támadt hozzá, mert ez a fehér, strasszkövekkel díszített megtetszett, pláne 680 Ft-ért.


A fülbevaló kicsit zsákbamacska volt, nem volt valami éles a fotó róla, de úgy voltam vele, egy próbát megér. Végülis elmegy. (235 Ft.)


A díszítő csíkok pedig eddig is tetszettek, és 460 Ft-ért kihagyhatatlan volt ez a 10 darab. Egyedül a fekete színt hiányolom belőle.





  • RSS

Rossmann zsákmány a szilikonmentesség jegyében

Picit elmaradtam a legutóbbi Rossmannban vásárolt holmik megmutatásával, de most pótolom.

Hirtelen elkezdtek érdekelni a szilikonmentes samponok, Ani blogján olvastam először a témáról, amivel meg lett alapozva a dolog a fejemben, a kiszemelt pedig a Syoss lett. Igazából én azt hittem, hogy ez valami alig ismert, ám annál jobb termék, senkitől nem hallottam róla, és amikor újságoltam másoknak, hogy milyen jól hangzik hosszútávon a szilikonmentes sampon hatása, kiderült, hogy még Syoss reklám is van a tv-ben (nem nézek tv-t, ezért ezt nem tudtam).

Megvettem tehát a képen látható fajtát, és annyira belendültem a témába, hogy más szilikonmentes termékeket (lentebb lilával jelöltem őket) is vásároltam.


Syoss Volume Lift dús hatás sampon (999 Ft)
Alterra tőzegáfonya és füge testradír (849 Ft)
Alterra fekete áfonya & vanília tusfürdő (519 Ft)
Nivea golyós deo (549 Ft - vettem még egyet, csak azt nem magamnak, ezért lejött pluszba kedvezmény, és így lett ennyi az ára)
Isana kézkrém mandulaolajjal (399 Ft)
Essence studio nails extra hidratáló körömbalzsam (500 Ft körül volt, nem tudok pontos árat, mert ő valójában csak hozzácsapódott a képhez, külön vásároltam és már nincs meg a blokk)

A sampon esetében nagyon kíváncsi leszek, hogy mit fogok tapasztalni, és természetesen jönni fogok az eredménnyel. A többi szilikonmentes terméket már elég ideje használom, hogy beszámolhassak róluk, úgyhogy az elkövetkező bejegyzések főszereplői várhatóan ők lesznek.

  • RSS

Rontott színátmenetesből repedezős

Kitaláltam egy ilyen tengeres, világoszöldből sötétkékbe átmenő delfinnel megspékelt összeállítást, ami egészen a körömnyomdáig jól ment. Csak négy körmömre nyomdáztam delfint (pontosabban darabokra tépett delfint), mert sejtettem, hogy nem úgy fog sikerülni, ahogy azt én elképzeltem. Eddig nem is lett volna probléma, négy körmön lesz egy "fekete paca", sebaj, ez most nem lett jó, gondoltam. Aha... ekkor jött a fedőlakk, ami nem tudom, hogy csinálhatta azt, amit: konkrétan "felhúzta" az egész színátmenetet a köröm közepéig, és így szétment az egész, legkisebb gondom volt a szerencsétlen delfin. Pedig jól nézett ki a színátmenet... szóval jól elcsesztem. Mivel annyi idő elment vele, úgy voltam vele, hogy én le nem mosom, ebből most már muszáj kihozni valamit. Így jött a repedezős lakk. Pedig nem ilyen fakó színek fölött akartam először repedezős lakkot mutatni, élénkebbek fölött jobban mutat a fekete, de ez most így alakult.


A nyomdázástól egyébként egyre jobban megy el a kedvem. Próbálgattam nem élesben is, többféle lakkal (nyomdázóssal is). Általában akkor sikerül tűrhetően, ha a csupasz körmömre rakom, annak meg sok értelme van, ha csak úgy fogok tudni szalonképesen nyomdázni...

  • RSS

Epilátort vettem


Ha meg is fordult a fejemben korábban, hogy vennem kellene egy epilátort, sosem jutottam el a konkrét vásárlási szándékig. Talán mert nem hallottam olyan biztató véleményeket róla: kipattogást okoz, fáj, és csak kevesen esküdtek rá, hogy mennyire szeretik és milyen jó. Én eddig nagyon jól elvoltam a hideg gyantacsíkokkal, de mostanában kicsit megelégeltem az árukat, azt hiszem, itt kezdődött az érdeklődésem másfajta szőrtelenítési mód irányába. A borotva szóba sem jöhetett, régebben használtam (pontosabban még most is egyéb területeken), de lábon, karon nem ajánlom senkinek. A krémekről, habokról is megvan a nem pozitív véleményem, a meleg gyanta pedig macerás, azt meghagyom a kozmetikusoknak. Úgyhogy így elég hamar kikötöttem az epilátornál, már csak ki kellett választani a nem horror árú, de még megfelelő minőségűnek tűnő terméket. Abban az egyben biztos voltam, hogy Braunt szeretnék. Először szétnéztem a neten, a kiszemeltemről nem sok véleményt találtam, de az a kevés elég jó volt, negatívumként az maradt meg főként, hogy azért szólták le, mert túl zajos. A vásárlás története pedig kimerül annyiban, hogy bementem a Tescoba, és megvettem. 5700 Ft volt.

Braun Silk-épil 3170

Itthon persze első dolgom volt kipróbálni a garancia miatt is, meg egyébként is rá voltam állva a témára. Először csak egy kis területen akartam tesztelni a lábamon és a karomon is, megnézni, hogy mit okoz, nem nagyon pattog-e ki a bőröm tőle, ilyesmi. De annyira belejöttem, hogy hipp-hopp végigjártam vele a szükséges területet és közben ájuldoztam, és azt gondoltam, ez miért nem jutott eddig eszembe, miért csak most vettem? Mert hogy nem fájt! Meg szerintem tök szórakoztató csinálni magát a műveletet.:D A gyantát csak végigsimítom aztán huss, de ezzel jobban elszöszöl az ember. Nekem tovább is tartott a gyantázáshoz képest az eddigi kettő szőrtelenítés vele. Nem tudom, ez később felgyorsul-e, ha már gyakorlottabb leszek. A rászánt több időt leszámítva meg vagyok vele elégedve, a kipattogás elenyésző a gyantázás utánihoz képest, egyedül ami felróható hibaként, hogy tényleg elég nagy hangja van, de hamar hozzá lehet szokni. A szőr visszanövésének ideje nem változott. Azt nagyon szeretem benne, hogy a gyantával ellentétben nem kell előre tervezni a használat előtt, hogy teljesen hidratált legyen a bőröm: hogy még véletlenül se kapjon le semennyit a felső hámrétegből, de előtte testápolós se legyen, mert úgy kevésbé tapad, szóval ez a macera nincs. Tehát így a bőröm egész jól kímélve marad, nincs teljes bevörösödés, csak a szőrtüszőkre terjed ki a pír.

Aki esetleg a hideg gyantázásra térne át, a gyantacsíkokat egyébként nagyon tudom ajánlani. Márkák tekintetében kettőről tudok nyilatkozni, az X-epil nem rossz, de ha nem sajnáljuk a kicsivel több kiadást rá, akkor a Veetnek nem csak a neve nagyobb, mert tényleg mérföldekkel más a gyantázás vele. Az erdeigyümölcsös illatút és a mandulaolajosat használtam, mindkettő kb. luxusérzetet kelt, jobban és többször tapad (így talán nem is kerül többe az X-epilhez képest).

Aki pedig epilátor vásárlásán gondolkodik, szerintem ne várjon vele sokáig.:)

(Nem tudom, hogy a magasabb árkategóriás epilátorok mit tudhatnak, biztosan jobbak, de nekem most nem ért meg a dolog plusz ~ 10 ezer Forintot.)

  • RSS

Ecsetpróba - Pöttyös masnis köröm

Nem igazán tudtam, hogyan is fogjak hozzá, mit lehet alkotni és hogyan, ezért egy az egyben másoltam az egészet, ennek a videónak a nyomán haladva. Vagyis majdnem, mindjárt részletezem a folyamatot. Ja, és ugye ezt az ecsetkészletet avattam fel.


A zöld szín helyett egy pasztellkéket választottam, amúgy tök ugyanaz az egész, csak a masnim más, ilyen kis amatőr, és nem az összes körmömön van. Nem csináltam még ilyet, kérdés volt, hogy miként kell dolgozni az ecsetekkel, mennyi lakkot szabad felvinni, úgyhogy jó darabig elvoltam, utólag sajnálom, hogy nem néztem az időt, mert érdekelt volna, meddig szöszöltem vele.

Az alapozás és alapszín után először felvittem a végekre a feketét, francia manikűrhöz való matrica segítségével, amit hagyni kellett volna megszáradni annyira, hogy újabb matricát tehessek rá a zöld/kék sáv felviteléhez. Ezt az időt megspóroltam, és minimális száradási időt hagyva folytattam a műveletet (nem is lett szép, de úgy gondoltam, úgyis csak próba, és ahogy végzek, mosom is le, mert nem lesz vállalható) ecsettel. A kis tömzsibb, ferde végűvel dolgoztam a 4. számú csoportból) . Ezután jött a masni megfestése, amit nagyon élveztem, először követtem a videót, de aztán már a "magam útját jártam", kidekoráltam, ahogy a videóban lévő kinéz, végül pöttyöztem. Csak négy körmömre festettem masnit, mert egyrészt örültem, hogy úgy sikerült, ahogy, és nem akartam elrontani, másrészt kicsit untam volna végigcsinálni még hatszor...:) Így viszont sokkal kevésbé mutatós, meg túl vastag lett valamelyik vonal. 
A videón lévőhöz képest nekem szerintem sokkal kisebb a körmöm mindenféle szempontból, úgyhogy elég aprólékos és mini vonásokat kellett csinálnom. Nekem végülis tetszik az eredmény.  A jobb kezemet leszámítva, az sokkal nyomibb lett, úgyhogy azt csak így mellékesen mutatom meg...:)) Ugye a bal kezem a sutább, és jobban kell koncentrálni, meg beremeg néha, szóval fokozottan kellett figyelni. Ez most így sikerült, látom a hibákat és hát bőven van még mit gyakorolni.

Használt lakkok:

Avon - Revitalizáló alapozólakk
True Color - 001
Lovely Color Mania - 2
Moyra - 602 (Pastel)
Essence colour&go quick drying nail polish - 08 ultimate pink
Lovely Color Mania - ajándék volt akció keretében, a száma "gratis" :D
Moyra 601 (Pastel)
Essence gel-look topcoat, zselés hatású fedőlakk




  • RSS

Ecsetkészlet körömfestéshez

Ez is e-bay-es rendelés eredménye. Nem tudom, milyen minőség, mert nincs összehasonlítási alapom, de biztos nem a legmagasabb - az egész szett mindössze 900 Ft-ba került. Úgy voltam vele, hogy ha csak a pontozó jó lesz benne, már nem jártam olyan rosszul, annak a gyártását meg nem nagyon lehet elrontani.


Már ki is próbáltam néhány ecsetet + a pontozót, az eredményt a következő körmös bejegyzésben mutatom meg.

Kezdőként nem vagyok teljesen tisztában azzal, hogy melyik ecset pontosan mire való, illetve, hogy hogyan kell őket használni, de azért nagyjából képben vagyok, úgyhogy aki épp gondolkodik ecsetbeszerzésen, talán tud valamit hasznosítani az alábbiakból:



1. A pontozó egyszerű kis eszköz, nevéhez hűen precíz kis pontokat készíthetünk vele. 

2. Ezekkel jól lehet festeni... igazából bármit szerintem, elengedhetjük a fantáziánkat. Kicsik, és jól, egészen könnyen lehet velük dolgozni. Lehet, hogy a legnagyobb már a következő kategória, ezt nem tudom.

3. Hosszú, vékony ecsetek, hasonlóan nagy és vékonyka vonalak húzására alkalmasak. Az egyik picivel vastagabb a párjánál.

4. Na, hát ez a rész még némileg kérdéses számomra. Különböző méretűek, valamelyiknek egyenes, de a legtöbbnek ferde a vége. Én vastagabb vonal húzására használtam ezekből a típusokból, de úgy hiszem, a műkörömépítésben nagyobb szerepük lehet. Illetve azt tudom, hogy virágokat meg hasonló gyakori elemeket elvileg nem nehéz elkészíteni velük, csak el kell sajátítani a megfelelő módszert.

5. A legyezőecsetek a legkülönlegesebbek. Utánuk néztem, mert kíváncsi voltam, mit lehet velük alkotni. Ezek a videók jól bemutatják a lényeget. Nekem annyira professzionálisnak hat ez a technika, hogy nem hiszem, hogy rongyosra szálszétállósra fogom használni a legyezőecseteimet... de valószínűleg teszek egy próbát velük.



Kiegészítés: Bellala írt egy nagyon jó bejegyzést a nail art eszközökről, érdemes elolvasni!!

  • RSS

Francia pillangók

Valami világosra vágytam a kék után. Az elkészítése nagyon egyszerű és gyors volt, ezek a vízben leázós matricák igazán fel tudják dobni a körmöket, minimális erőfeszítéssel. A pufis kiálló típusú matricákat egyébként nem igazán szeretem, mert bár egy fokkal gyorsabban lehet velük haladni, a tartósságukkal egyáltalán nem vagyok megelégedve, még nagyobb mennyiségű fedőlakkal is előfordul, hogy egy napot sem bírnak.




A fehér lakk Moyra márkájú, de szeretném lecserélni, mert irtó hamar elkezd lepattogni (kb. már másnap).

  • RSS

Rimmel lakkok + hajgumi

Várható volt, hogy venni fogok, miután megláttam a Rossmannos szórólapon, hogy akciósak lesznek ezek a lakkok. Nem igazán szoktam nagyobb márkás és drágább lakkokat venni, de ez elég kedvező áron van most (499 FT - mondjuk ennek épp alapból sem olyan vészes az ára), ráadásul egyébként is szerettem volna ilyesmi színeket. A választottak a Sunshine és az Orange Your Life neveket viselik.


Ezeken kívül kék (Azure), rózsaszín (Pop Your Pink) és ilyen türkizes-kékes-zöldes (?) (Block Your Green) árnyalatokban van. Mindegyik elég élénk szín. 


A hajgumi a szokásos típus, amit venni szoktam. Ezeket a fajtákat szeretem, nincsen fém rész rajtuk, amivel összefogják az anyagot. Az olyat ki nem állhatom, mert úgy tapasztaltam, hogy tépi és húzza a hajat, azt meg azért mégsem kéne. Az utolsók közt volt már fekete-fehér vegyes mintájú, lila ezüst szálakkal/egyszínű lila, most pedig ilyen barna színűeket vettem (299 Ft). Általánosságban még azt érdemes figyelni a hajguminál, hogy ne legyen túl merev anyagú, és rugalmas legyen, de azért legyen némi ellenállása, mikor széthúzzuk, különben hamar kinyúlik és nem fogja megfelelően megtartani a copfot.

  • RSS

Ebay: fekete-fehér pillangós fülbevaló és szívecskés-masnis karkötő

Az Ebay-ről nagyon kedvező áron lehet bizsukhoz hozzájutni, és gyakran szoktam ott nézelődni. Egyetlen hátránya, hogy akár 1 hónap is lehet a szállítási idő, de a megsprórolt összegek engem kárpótolnak ezért. Meg egyébként is jó dolog csomagot vagy bármiféle küldeményt várni.:) Mostanában több mindent rendeltem, úgyhogy ezen kívül még utaznak hozzám egyéb holmik is.

A fülbevaló 295 Ft volt, a karkötő egy kicsit drágább, 510 Ft, de már nem volt kedvem tovább szöszölni a licitálással.

Nem tudom, mennyire adja vissza a fotó, a lepkék picit "hajlítottak".


Elérhetőség (példa)

A karkötő nagyon-nagyon tetszik, bár így élőben látva, valószínűleg magam is elkészíthettem volna, de sebaj. Négyféle gyöngysort fog össze egy selyemmasni, és két szív meg egy fémbogyó díszeleg rajta.




  • RSS

Kék cirkusz

Éppen ezt a könyvet olvastam, mikor észrevettem, hogy ennek a csillámos Essence lakknak Circus confetti a neve - ezért nálam egy kicsit összekapcsolódtak, bár a könyvbeli cirkusz inkább csak fekete-fehér, nem színes.

Egy szép kék színű lakk (szintén Essence) fölé került. Nekem nagyon tetszik.:)




Essence nail art special effect topper, 02 circus confetti
Essence colour&go quick drying nail polish, 76 hard to resist
+ a most megszokott alaplakk: Avon - Revitalizáló alapozólakk





  • RSS

Az Ilcsi termékekről

Az utóbbi években egyre inkább a természetes kozmetikumok felé húzok, főleg krémek terén illetve az arcomon alkalmazott különböző radírok, lemosók tekintetében. Különösen azért figyelek erre, mert allergiára hajlamos vagyok, több krém vásárlása volt már kidobott pénz, mert kiderült, hogy nem bírja a bőröm. Szeretek olyan termékeket választani, amiket érzékeny bőrre fejlesztettek ki, vagy még jobb, ha azt látom a csomagoláson, hogy hypoallergén illetve növényi eredetű.

A kozmetikusom Ilcsis termékekkel dolgozik, így kerültem kapcsolatba a márkával. Az elmúlt években több Ilcsi terméket használtam, főleg arckrémeket, ezeket most felidézem illetve összegzem, hátha másnak is hasznos információk lehetnek az eddigi tapasztalataim.

Ha valaki esetleg nem hallott még róla, röviden azt kell tudni az Ilcsiről, hogy teljesen natúr kozmetikumok, gyógynövényekből, gyümölcsökből, zöldségekből, gyógyvizekből készülnek, nem pedig különböző egyéb kivonatok felhasználásával. Állatkísérleteket sem végeznek. Úgy látom, valamennyi bőrproblémára kínál kezelést, de én csak a saját bőrtípusomra való készítményekről tudok nyilatkozni.

Jelenleg a Csipkebogyós habkrémet használom, naponta kétszer. Érzékeny bőrre való, nyugtat és jól hidratál, valamint vitamin feltöltő hatással bír. Könnyen és jól beszívódik, nem szoktam érzékelni utána, hogy krém lenne a bőrömön, nem zsírosít, és kellemes, lágy illata van.


Emellett sokáig használtam az Almás citromos habkrémet is, azzal is teljesen elégedett voltam, ugyanazokat a pozitívumokat tudom elmondani, mint a Csipkebogyósról. Szintén jó az illata, a különbség, hogy valamivel erősebb. Pattanásosabb bőrre való, szerencsére ez már nem igazán érint. Egyedül a világosító hatás nem tetszik benne (a barnulás nálam örök harc), bár szerencsére nem észleltem.


A Sárgabarack habkrém normál, nem érzékeny bőrre készült, de nekem is teljesen megfelelő volt. Hidratálásban szintén tökéletes, meg voltam vele elégedve. Az illata hasonló a csipkebogyóséhoz, csak itt értelemszerűen a barack az uralkodó.


A Kénes krémet tizenéves korosztálynál tudom leginkább elképzelni, mert aknés, gyulladt bőrre való többek között. Úgy emlékszem, ez nem annyira könnyed állagú, és az illatával sem voltam túlzottan kibékülve, de hosszabb távon bizonyára segít a pattanásos bőr helyreállításában.


Bőrradírok közül csak a Csipkebogyós kukoricás bőrradírt próbáltam, amit a Csipkebogyós habkrém párjának tekintek. Szerettem, de valamiért mégsem vásároltam újra. A hatása kevésbé intenzív, mint mondjuk egy különböző hozzáadott ki tudja milyen anyagokat tartalmazó radíré, de hosszabb távon szerintem kielégítő.


A pattanásokkal hadakozó korszakomban próbáltam ki a gyulladáscsökkentő hatás reményében a Fekete szappan elnevezésű lemosót, amit egyébként elvileg minden bőrtípusra ajánlanak, ezért kicsit meglepő, hogy nekem nem igazán jött be. Túlzott szárító hatást tapasztaltam a használata során, és ez nem tetszett. Az állaga picit zselés volt, az illata pedig semleges. A pattikról meg annyit, hogy hiába vásároltam évekig mindenfélét az eltüntetésükre, amikor eljött az ideje, szerintem maguktól elmúltak..

A mindenféle arc- és testkezelés mellett egy ajakápoló sem hiányzik a kínálatból. Csókbalzsam a neve és elképesztően jó hidratáló hatása van. Teltebbé is varázsolja az ajkakat a benne lévő keringésfokozó hatású fahéj miatt, ami számomra nem volt fontos a vásárláskor, azért mégis egy plusz dolog. Az íze nem rossz, nem ilyen túl gyümölcsös édes dolog, én hozzászoktam. Hátrány lehet, hogy felkenés után rövid ideig picit csíp, ám ez hamar elmúlik. Ha kiszáradt, netán cserepes ajkakra kenjük fel, még jobban csíp, de nem kell tőle megijedni, ráadásul valahogy, gondolom a méhviasz miatt, a "maró" hatás ellenére mintha szinte azonnal újjáépítené a sérült bőrfelületet. A leírással szemben azt viszont nem igazán tapasztaltam, hogy olyan gyorsan beszívódna, és olyasmi kinézete van felkenés után, mintha szájfényt használtunk volna, csak nyilván kevésbé fénylik.

Újdonság pedig az illatanyag mentes Érzékeny Extra termékcsalád, tagjai: testápoló, gélkrém, arctej, tonik, pakolás és radír. Ezekből a Gélkrémet szívesen kipróbálnám a jövőben. Tök alap hidratáló és nyugtató arckrémnek képzelem.


Úgy vélem, az Ilcsinél mindenki megtalálhatja a bőrének leginkább megfelelő kozmetikumokat, de a kozmetikusotok biztos szívesen segít, melyek a legmegfelelőbb termékek, hiszen ismeri a bőrötöket. Az árakról nem igazán tudok pontosat nyilatkozni, mert ahogy észrevettem, valahol szeretnek több hasznot rátenni (?) de alapjáraton szerintem egyáltalán nem vészes összegekbe kerül. Egy 10 ml-es arckrém ~800 Ft, míg ez az ár 30 ml-es kiszerelésnél ~1800 Ft, de van olyan hely, ahol ugyanez a nagyobb kiszerelés +2000 Ft-tal többért kapható (no comment). Tehát szerintem érdemes utánaérdeklődni, hogy a környéketeken hol árulják a legkedvezőbb áron, és ott vásárolni.

  • RSS

Rózsaszín színátmenet pillangóval

Meg nyomdával, amit először csináltam - ez látszik is. Illetve a szivacsos technikát is először próbáltam ki. A műkörömtől idegenkedem, viszont a rajtuk készített minták csodaszépek tudnak lenni. Az ilyen színátmenet pedig a műkörmökre emlékeztet, ezért ki szerettem volna próbálni.





Ezeket a lakkokat használtam:

Avon - Revitalizáló alapozólakk
Lovely Color Mania - 8 (rózsaszín)
Lovely Color Mania - 19 (lila)
True Color - 3 vagy 010? (lehetnének egyértelműbbek is ezek a számozások:D)
Exi - 56
Essence gel-look topcoat / zselés hatású fedőlakk



Hát, a nyomdázást mindenesetre még gyakorolni kell...:)

  • RSS

Sziasztok!

A blogolás nem, de a szépségápolással kapcsolatos blogírás egyelőre elég idegen nekem. Nem olyan rég rábukkantam néhány, hasonló témát felvonultató blogra, és nagyon megtetszettek. Elkezdtem őket követni, rendszeresen visszalátogatni, ám először eszembe sem jutott, hogy én is vezethetnék ilyesmit. Aztán ez szép lassan megváltozott, most pedig már itt is van ez az oldal a blogspoton. Annyira szuper egyébként, hogy mennyi témában lehet blogot vezetni, és mindegyiknek van egy közössége, és ez a rengeteg információ, ötlet, tapasztalat... Hát, szóval megpróbálkozom én is ezzel a dologgal, aztán majd meglátom, hogy megy.:)

Ui: a sablon még alakításra szorul.

  • RSS
Web Analytics